Died Angel

 

 

 

Boldogság mi most a szívemben él,

és ezt csak egy embernek köszönhetem,

a kedves-M-nek!

Úgy érzem ő azért szeret aki vagyok,

nem pedig azért amit adhatok!

Tiszta, őszinte és igaz a kapcsolatunk,

nincsenek hazugságok és képmutatások! 

 

Volt most egy nagy botlás az életemben,

egy kétszínű hájas disznó,

aki hazudott ha kell, ha nem,

de neki az egész élete csak erről szól!

Megbántam azt a napot is,

mikor szóba álltam egy ilyen emberrel!

Sok ember csak kihasználja a másikat,

sajnos én megint beleestem ebbe a hibámba!

De mindenből csak tanulni lehet,

vagy kéne?!

 

Csak egy ember van az életemben,

akiben nem csalódtam eddig még sohasem!

Ő mindig felvidít és segít nekem mindenben,

mellettem van, ha baj van és számíthatok rá!

Szeretem, ha velem van, szeretem,

ha beszélgetünk , ha mellém bújik,

ha átölel és megsimogat...

Minden együtt töltött perc

örökké valóságnak tünik,

de mégis oly hamar véget ér,

mintha pillanatok lennének!

 

Ezeknek a perceknek érdemes felkellnem,

ezekért érdemes boldognak lennem!

 

 

 

Minden ember kétszínű, mutat egy álarcot

mely nem is ő a valóságban.

Egy képet melyet elfogadunk, megismerünk,

de ahogy telik az idő, a dolgok változnak.

Csalódunk, mert ez a természet rendje,

de miért van erre szükség?

Miért nem tudja mindenki a saját énjét mutatni,

miért kell hazugságokkal megfelelni.

Álomvilágot látni, majd a pokolba jutni,

Boldogságot kapni és az utálatba érni.

Emberek, akik másoknak akarnak megfelelni,

közben csak egy látszatot mutatnak és hazugságban élnek !

Ahogy a Kedves-M mondta:

"Színház az egész élet

és mindenki játsza a maga szerepét!"

 

 

 

Olyan furcsák vagyunk mi emberek,

a lelkünk sír, az ajkunk nevet.

Egymásról azt hisszük, boldog talán,

s irígykedünk minden szaván.

Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog

gondolatai tiszták szabadok.

S nem vesszük észre, hogy vennénk,

hogy könnyei égnek csillogó szemében.

 

Hazúgság az egész életünk,

hisz akkor is sírunk, ha nevetünk!

 

 

"Néhány könnycsepp jelzi még az arcomon, hogy nincs vége,

a szerelem tüze még ott lobog szívembe.

Mégis néha fáj a valóság, mert tovatünik az álom,

nem érem el a kezedet és szemed sem találom.

Ilyenkor csak nézek magamelé,és azon gondolkodom,

hogy miért kell így lenni, miért száll el az édes álom,

s végül lehunyva szememet rájövök,

hogy érted igazából csak az álmomban kűzdök,

 

Hisz itt és most a való világban

nincs esélyem, bár rád találtam.

Kavarog bennem az érzés, mint örvénylő szél,

néha felkap és édes csókot ígér.

De amint ajkam ajkadhoz érne,

ledob, mintha nem létezne.

Aggódom érted és értünk,

hisz mi ketten már annyi mindent átéltünk.

És még annyi mindent szeretnék veled,

de nekem nem marad más csak a képzelet.

Tudom, hogy jelentek neked valamit

és érzem is, de néha mégis...

Oly annyira bántod a szívemet,

hogy hidd el egyszer ketté reped.

Tudom, hogy nem kellene álmodnom,

de a való világot már nem bírom.

Elvesztettem a reményt, hogy egyszer az enyém leszel,

hogy újra szenvedélyesen megcsókollak,

hogy átölellek úgy mint rég,

de te nem akarod, mert neked ez nem elég.

Talán egyszer megváltozol, talán egyszer átölelsz,

talán az életünk egyszer csupa szenvedély lesz,

talán visszafordulsz még és rám mosolyogsz,

de nekem jut a talán, Te pedig imbolyogsz."

 

Ha Rád gondolok mosolyra húzódik ajkam,

ilyenkor úgy érzem mindig ezt akartam.

Várni valakit, ki elvarázsol, elrepít,

s mint egy kósza árva madarat megszelidít.

A lelke szabad, szárnyalna ő boldogan,

de teste egy kalitkába zárva van.

Felszállnék énis, repülnék Hozzád,

megmásznék hegyeket, úsznék tengereken át.

Szárnyammal megérinteném gyönyörű arcodat,

csiripelnék füledbe édes búgó szavakat.

De nem vagyok madár és repülni sem tudok,

így csak néhány igaz szóval üzenni fogok:

Gondolj rám, ha jön az ősz

és hullanak majd a levelek,

ezer színben pompáznak,

mint én ha Veled lehetek.

Gondolj rám, ha tavaszodik

és felragyog egy napsugár,

ezer csókkal köszönném meg,

ha kezem fognád, s itt volnál.

Gondolj rám, ha eljön a nyár

s virágok milliói nyílásra vár,

mondanám százszor, hogy szeretlek,

de hiába, mert szíved már mást szeret.

Gondolj rám, ha beköszönt a tél

és minden ember nyugalmat kér,

akkor majd felhívlak és elmondom Neked,

minden évszakban ott voltam veled.

 

Hiába vagy velem minden

egyes napon, mint forró

homoknak a hűsítő habok

úgy hiányzol, nagyon....



Hiányzik a becézésed,

hiányzik a nevetésed,

az édes szavak mik

elhagyták ajkad....



Hiányodtól szenvedek,

mint esős napon a

gyöngyvirág, ki csak a

melengető napsütésre vár....



Szeretném újra érezni,

újra szerelmes szívvel

várni, a titkos üzeneteket,

az apró jeleket....



Minden egyes napon azt

álmodom, végre karjaidban

vagyok s szeretsz nagyon,

s már csak remélni tudom,



Egyszer újra látom a jeleket,

az apró üzeneteket.......!

Minden alkalommal mikor látlak én,

Tudom Veled nem érhet semmilyen veszély,

Mindig nyugtalan szívem, állandóan jár,

Csalfa reményeket táplál, s néha már ez fáj,

Sosem árulok el többet, annál mit tudni akarsz,

De Téged sem adlak ki soha , ha a titkom maradsz,

Legyél olyan titok mely örök, s mindig bennem él,

Ha Teis vigyázol az én kincsemre,

Akkor örökre Veled maradok én!!!

 

 

 

A barátság az egyetlen olyan kapcsolat,

amely kölcsönös,

szabad választással jön létre.

Nem velünk születik, mi teremtjük.

Nem fertőzi meg semmilyen

nézeteltérés vagy érdek.

A barátság születése mindig együtt jár

azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol.

Hogy ismerem Őt!

Ez persze sejtelem,

nem biztos, hogy így van.

Sohasem tudhatjuk,

mitől vagyunk otthon egymásban.

De ha a barátomhoz megyek:

Hazamegyek, s mindig otthonra lelek!!!

 

Sok szeretettel: Fallen Angel-nek!

 

 

"Boldogságot kerestél,

Mit bennem állítólag megleltél.

Akkor azt mondtad és úgy érezted, hogy Szeretsz,

S, hogy hosszú kapcsolatot szeretnél...!

 

Mondd, akkor miért van az,

Hogy más lányt választottál?

Ezzel csak szenvedést,

És súlyos fájdalmat okoztál!

 

Jól becsaptad szívemet.

S kihasználtad az utolsó perceket!

Azóta is Szeretlek,

És soha el nem feledlek!

 

Szívemben erősen ég a láng,

Úgy érzem el nem alszik már...

Most a boldogtalanság van jelen,

S a magány ami felkeresett engem!

 

Esténként mikor lefekszem,

Gondolataim feléd repítem.

Felidéződnek az emlékek,

Melyben csak a szépet, s a jót látom meg...!

 

Ne kérd azt, hogy feledjelek,

Mert úgyis csak Téged Szeretlek!!!

Ne kérd azt, hogy ne várjak,

Mert csak Téged kívánlak!!!

 

Megemészt a bánat,

Megőrjít a hiányod!

Te örjítesz meg engem,

Mert nagyon hiányzol kedves M!!!

 

Remélem ezt megérted,

Mert úgy sem tudlak feledni Téged...!

Egyszer azt ígérted,

Nem fogsz elfeledni engem!

 

Ígéreted homályba veszett...

Mert nem tartottad be ígéreted!

Csalódtam benned kétszer...

De remélek még ezerszer...

 

Csak arra kérlek,

Soha, ne feledj el!!!"